2012. október 27.

Naptáregyeztetés

Tegnap délután tartották a 2013. évi versenynaptár-egyeztető megbeszélést a Magyar Sportok Házában. A kétórás találkozó végére talán sikeresen, és az egyesületek számára kompromisszumos módon elfoglalták helyüket a jövő év fő eseményei. Ahogy arra számítani lehetett, a nagyhajós versenyekkel hamar lehetett végezni, ám a kishajós regatták idén is komoly fejtörést okoztak. Tudom, hogy nem szorosan a bloghoz kapcsolódik a bejegyzés, de mivel először látogattam el a megbeszélésre, néhány gondolatomat szeretném leírni, de kizárólag kishajós szempontból.

2012. október 24.

Az utánpótlás lapja


Alig pár hete, hogy megújult az egyik népszerű hazai vitorlás portál, amely új elérhetőségéhez hűen mára az utánpótlás lapjaként fut. Ez a youthsailing.hu. A hiánypótló szakmai oldal a legfiatalabbakat érintő cikkeket, médiatartalmakat tömöríti, és regisztráció után még közösségi portálként is funkcionál. Ami pedig további izgalmakra adhat okot (legalábbis számomra), hogy időnként az itteni, utánpótlást érintő bejegyzéseim kivonatait is olvashatjátok rajta.
Érdemes akár most betenni a Könyvjelzők közé!

2012. október 22.

Évadzáró

Évadzáró feeling
Csodálatos, inkább még a kora őszi időszakra jellemző időjárás fogadott minket a hétvégi Balatoni Évadzáró versenyen. Csak a reggelek voltak nagyon hidegek, párásak, ködösek és nyirkosak. Az olimpiai, nemzetközi és utánpótlás hajóosztályok szezonzáró eseményén a gyenge szélnek köszönhetően a többségnek egy futamot sikerült lebonyolítani, csak az Optimist hajóosztály maradt futam nélkül. A nagyok pályáján (Formula 18, 470, Finn, Laser) a célvonalat felügyeltük Rékával és Pannával az Aranycsillagon, mert Árpi a szemműtétét követő pihenőjét töltötte.

2012. október 16.

A változatosság gyönyörködtet

Micro Magic OB: rajtot megelőzően 
Az elmúlt hétvégén volt szerencsém részt venni a Micro Magic hajóosztály Magyar Bajnokságán. A legkisebbek számára ez már a negyedik év volt, hogy bajnokságot rendeztek, helyszínként pedig az idén már - ifjúsági versenyeik nyomán - többször kitűnően bemutatkozó Csopaki Vitorlás Iskolát választották.

2012. október 6.

Csak objektíven!

Alapvető elvárás, hogy a versenybírók legyenek a lehető legpártatlanabbak és legobjektívebbek, amikor a munkájukat végzik. Ha már a verseny előtt tudjuk, hogy bizonyos körülmények nem engednek objektíven dönteni, jobb, ha nem vállaljuk el a versenyt. Azonban ez nem mindig ilyen egyszerű, hiszen nem tudjuk előre, hogy valójában kik neveznek egy eseményre, így akár egy tárgyalás megkezdésekor is fény derülhet érdekeltségre. Az elmúlt időszakban a szokottnál több esetben próbálkoztak versenyzők a versenybírók érdekeltségre hivatkozva sikert kovácsolni. A bejegyzés mindkét oldal részére a tisztánlátás kedvéért született.

2012. október 1.

Így dolgoznak a versenyvezetők az olimpián



A Nemzetközi Laser Osztályszövetség havi rendszerességgel postán juttatja el tagjainak a Laser World magazin nyomtatott példányát, amiben a hajóosztályokhoz kapcsolódó hírek, érdekességek olvashatók. A szeptemberi szám első cikkét Jeff Martin, az osztályszövetség főtitkára írta From the Bridge címmel, aki mint pályafelelős vett részt a londoni játékokon. Nem meglepő módon a Laser és a Laser Radial hajóosztályok versenyeiért volt felelős. A kétoldalas cikkben olyan pontokat is érint, ami a szokottnál több terhet ró a versenyvezetőre, ám ehhez természetesen bőséges infrastruktúra és személyzet áll rendelkezésre.