2014. szeptember 30.

ISAF Világbajnokság, Santander 2014 - 4. rész (6. nap)

Verseny a lelátó előtt a Duna területen
Végre kezdtek felpörögni az események, habár a szél továbbra sem könnyítette meg a rendezők dolgát. Kisebb nagyobb halasztásokat követően vízre szálltak a mezőnyök, és elkezdték nyomni a futamokat. Délután egy rövid időre végre én is kijutottam a vízre, majd az estét beborították az óvások, orvoslatok. A közel negyven esetből azonban egyre sem jutottam be ezúttal.

2014. szeptember 26.

ISAF Világbajnokság, Santander 2014 - 3. rész (4-5. nap)

 

A reggeli megbeszéléseket követően időben vízre szálltunk, és hosszasan várakoztunk a vízen, de sajnos az áramláshoz képest túl gyenge volt a szél futamot rendezni. Így a nap végére csak a 49er osztály büszkélkedhetett futamokkal, minden más pálya verseny nélkül maradt.

2014. szeptember 23.

ISAF Világbajnokság, Santander 2014 - 2. rész (2-3. nap)

 

Az ezzel a bejegyzéssel kezdődő sorozat emlékezik meg a santanderi ISAF Világbajnokságon szerzett élményeimről. Összesen négy írásra számíthattok, amelyeket olyan ütemben írtam, ahogy ez belefért az időmbe. Az első három bejegyzés még Spanyolországban készült, az utolsó itthon. A tervem szerint két-három naponta következnek egymás után.

2014. szeptember 12.

ISAF Világbajnokság, Santander 2014 - 1. rész

Kilátás az első emeletről
A tényleges verseny a mai nappal indul el a Laser és a Laser Radial hajóosztályok versenyével, habár az előkészületek már néhány napja folynak. Nagy szükség is van a gondos időbeosztásra, mert 85 országból összesen majdnem 1200 versenyző vesz részt az eseményen, ahol a riói olimpia kvótáinak a felét osztják ki.

2014. szeptember 8.

Santander


Szerdán újra itt hagylak benneteket tíz napra, mert Spanyolországba repülök, ahol a santanderi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon fogok bíráskodni. Alig pár hete váratlanul, abszolút meglepetésszerűen kaptam a lehetőséget, amit rövid gondolkodás után természetesen elfogadtam.

2014. szeptember 2.

Utánpótlás Országos Bajnokság, ahogy a versenybíróságban megéltem

Optimist rajt
Augusztus utolsó hetében idén is a legfiatalabbaké volt a főszerep a Balaton vizén. Az Országos Bajnokságok ezúttal két helyszínen, Balatonfüreden és Balatonfűzfőn zajlottak. Utóbbi adott otthont a Cadet és az Optimist hajóosztályok versenyeinek, ahol a versenybíróság elnökeként vettem részt.

2014. szeptember 1.

Ifjúsági Olimpiai Játékok - Nanjing 2014 - 6. rész


Kis késéssel elkészült a kínai kalandról szóló sorozat befejező része, már itthonról. A Byte-osoknak három, a szörfösöknek végül négy nap telt szél és futam nélkül a hét közepén. A verseny nyitó része pénteken lezárult, és a hétvégén már csak a döntő futamot kellett teljesíteni. Miután a szombat is szél nélkül telt, a vasárnapi tartaléknapon rendezték meg az utolsó futamot.