2016. szeptember 30.

Hazai szezonzárás a J/24 és a Melges24 osztályokkal

J/24-ek hátszélben
Fotó: Szántó Áron
Szeptember harmadik hétvégéjén, barátságos, napsütéses őszi időben zajlott a J/24 és a Melges24 osztályok 2016. évi Országos Bajnoksága. Az eseménynek a tavalyi évhez hasonlóan a Balatonfüredi Yacht Club adott otthont, a szakmai lebonyolítás társrendezőjeként pedig az MVM SE működött közre. A gyengeszeles körülmények között hat, illetve hét futamot sikerült befejezni, így a végeredményt egy kiesővel számolták. A versenyen az óvási bizottságot vezettem, az ehhez kapcsolódó tapasztalataimról az alábbiakban olvashattok.

Már legalább három éve tart a szoros kapcsolatom a 24 lábas osztályokkal. Ennek elsődleges oka a jövő évi balatonfüredi J/24 Európa-bajnokság, amire gőzerővel készül az osztály, velük együtt pedig én is. A másik oka, hogy a Magyarországon jelenlévő nagyhajós osztályok közül ők a World Sailing nemzetközi osztályok szerény kisebbségébe tartoznak. Ennek következménye, hogy osztályszabályaik minőségét kompetens szakemberek alkotta bizottság gondozza és ellenőrzi, így ezekre nem lehet komoly panasz. Versenybíróként az a fő feladatunk, hogy a versenyzők között felvetődő konfliktusokat az alkalmazott szabályok segítségével feloldjuk. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha a szabályok biztos hátteret nyújtanak ehhez.

Melges24 rajt
Fotó: Kollmann András
A verseny előkészítése során a versenykiírás és a versenyutasítás előkészítésében vállaltam jelentős szerepet. Az Országos Bajnokságot az osztályok nemzetközi résztvevők előtt is kinyitották, ezért kétnyelvű dokumentációt kellett írni. Már a tavalyi OB is a jövő évi Európa-bajnokság irányába mutatott, ezért már akkor is a pontozásos büntetési rendszert alkalmaztuk a J/24 osztályban. Az akkor elkészített dokumentumok jó alapul szolgáltak az idei verseny tervezéséhez, de természetesen az ott szerzett tapasztalatokkal igyekeztünk ezeket továbbfejleszteni. A versenykiírás angolul már a nyáron elkészült, a versenyutasítás vázlatát pedig riói elutazásom előtt tudtam véleményezésre befejezni. A távollétem alatt a versenyrendezőség kiegészítette megjegyzéseivel, így a hazaúton és a verseny kezdetéig rendelkezésre álló két nap alatt véglegesíteni tudtuk a dokumentumokat.

J/24 befutó
Fotó: Kollmann András
A versenyrendezőséget Fluck Bence vezette, akivel már hosszú évek óta rendszeresen dolgozunk együtt hasonló szereposztásban. Mindketten nemzetközi minősítésű szakemberek vagyunk, járjuk a világot, ezért időnként már félszavakból megértjük egymást, nincs mindig szükség hosszas megbeszélésekre. Ezen a hétvégén is higgadtan ragadta meg az összes lehetőséget futamok rendezésére, a pályát mindig a szélviszonyoknak megfelelően alakította. Versenybíróként nyugodtak lehettünk, hogy nem kerül hozzánk versenyrendezéssel kapcsolatos megoldandó probléma.

#juryteam
Fotó: Kollmann András
Az óvási bizottság háromfős volt, így egy motorossal tudtuk követni a futamokat. Olyan pozicionálási stratégiát választottunk, hogy mindkét osztályt a lehető legjobban ki tudjuk szolgálni. A 42. szabály bíráskodása mellett a kezelhető méretű mezőnyökben a találkozási helyzeteket és a bójakerüléseket is meg tudtuk figyelni ahhoz, hogy tárgyalásokon mi is szolgáltathassunk bizonyítékot. Tárgyalásra végül egész hétvége alatt nem került sor, mert minden erre alkalmas esetet követően vállaltak a hajók büntetést. A csapatunkat úgy állítottuk össze, hogy két tapasztalt versenybíró mellett lehetőséget adjunk egy harmadik motivált, tanulni vágyó kollégának a részvételre. A verseny előtt összegyűjtöttem a szükséges dokumentumokat, hogy az első futam előtti napon tartott első megbeszélésünkre mindenki felkészülten érkezzen. Minden versenynap reggelén és délutánján is tartottunk megbeszéléseket, hogy értékeljük a látottakat és a saját teljesítményünket, és hogy ezek alapján megtervezhessük a közeljövőt. A verseny vége felé egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk a mezőnyök elejére, ahol a bajnoki címek dőltek el. Minden versenynap elején tartottak versenyzői értekezletet, ahol mi is képviseltettük magunkat. Szakmai szempontból összességében egy szokatlanul csendes eseményen vehettünk részt, ahol most visszatekintve, a legtöbb teendőnk csak a háttérben volt.


A két osztály az idei évben is ragaszkodott a kikért bajnokságához, ahol saját maguk gondoskodhatnak arról, hogy milyen társasági eseményeken szeretnék eltölteni a futamok utáni szabadidejüket. Minden este közös vacsora nyújtott kiváló lehetőséget arra, hogy értékeljék egymás között a napi futamokat, és hogy összekovácsolják a résztvevőket. Az évek során igazi jó közösség épült a versenyzők között: többen hozzájárulnak az esemény sikeréhez például napi szendvicscsomagok, a vacsorához kapcsolódó italok vagy díjak formájában. A közös eseményeken mi is rendszeresen részt vettünk, ezt követően pedig saját szervezésű csapatépítő programokkal folytattuk az estéket.

Kilátásunk a csapatépítő vacsoráról...
Ismerve a versenynaptárban elmúlt hétvégéhez kapcsolódó terheltségét, úgy gondolom, hogy a verseny résztvevői nem szenvedtek hiányt sem infrastruktúrában, sem szakértelemben, és bízom abban, hogy az ő megítélésük szerint is sikerült egy jó hangulatú, sportszerű versenyt lebonyolítani, ami a rangos Magyar Bajnoki cím eldöntése mellett a J/24 osztályban alkalmas volt a jövő évi Eb-re való felkészülés folytatására is. Számomra ezzel a versennyel befejeződött a 2016. évi hazai versenyszezon. Idén viszonylag keveset láttam a kizárólag hazai versenysportból, de így is sok tapasztalat és gondolat kering a fejemben, amikről a következő hetekben, ahogy időm engedi, szeretnék bejegyzéseket készíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése