2016. október 7.

Önkéntes vs. hivatásos munka vitorlásversenyeken

SWC starter pack önkénteseknek
Hosszú ideje próbálom megfejteni, hogy miért lelkesedem egyre kevésbé azért, hogy hazai vitorlásversenyeken segítsek akár rendezőként, akár versenybíróként. Kezdetben könnyen letudtam ezt a kérdést azzal, hogy az utazás és a folyamatosan változó környezet, új emberek megismerése jó kaland. Aztán ahogy már három kontinensen több mint tíz országban jártam bíráskodni, ezek közül pedig több helyre rendszeresen térek vissza, kezdem érteni a hozzáállásbeli különbséget: a világon szinte mindenütt önkéntes alapon dolgoznak a versenyeken a szakemberek. Azaz a felmerülő költségek térítése mellett apróságoknak látszó dolgokkal (például ruhával, emléktárgyakkal) jutalmazzák a közreműködőket. Miért működik mégis a rendszer? Erre is megpróbálok választ adni a némiképp vitaindító írásnak szánt bejegyzésem folytatásában.

Először viszont ismerjük meg a bonyolult magyar valóságot: egy régóta megmozdíthatatlan rendszerrel állunk szemben. A közreműködők szálláslehetőség és útiköltség-térítés mellett általában 10-15 ezer forint körüli napi költségtérítést kapnak, amit rendszerint vállalkozási tevékenységre fizetnek ki a rendező szervezetek. Ezt az összeget néhány helyen költségtérítésnek, máshol pedig napidíjnak vagy egyenesen fizetésnek hívják. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen hatást vált ez ki a közreműködői csapatokon belül és a versenyzők megítélésében.
A sportunk bonyolultsága révén egy színvonalas vitorlásverseny helyszíni lebonyolításához sok közreműködőre van szükség, akikről általában a rendező szervezet által kijelölt szervező bizottság gondoskodik:
  • a versenyrendezőség felelős a futamok szakszerű lebonyolításáért, a pontszámításért,
  • a technikai bizottság végzi az eseményfelmérést és a felszerelések ellenőrzését, és
  • az óvási bizottság elsődleges feladata pedig a verseny sportszerűségének garantálása, a versenyzők közötti konfliktusok feloldása.

Nagyobb versenyeken további feladatok ellátására lehet szükség, ami újabb szakemberek bevonását követeli meg. A feladatkörök összevonásával nem szabad spórolni a közreműködők létszámán, mert ez sérti a tiszta lebonyolítás látszatát, továbbá ez a gyakorlatban sem működőképes megoldás, hiszen különböző jellegű feladatok időben egyszerre jelentkezhetnek, amiket ugyanaz a személy nem képes párhuzamosan elvégezni.
Elhiszem, ha az olvasó szemében már elkezdenek pörögni a dollárjelek, aminek a bevételi oldalát jelentős részben természetesen a versenyzők által befizetett nevezési díjak adják. Azokról a versenyzőkről beszélünk, akik a lehető legalacsonyabb ráfordítás mellett szeretnének minőségi versenykörülményeket, tetszetős emléktárgyat, gyakori társasági eseményeket és korrekt díjakat kapni. És ezt a végletekig el is várják, hiszen ők „szolgáltatást vettek”, és sokan kellően tisztában vannak azzal is, hogy az „ő pénzéből fizetik” azokat a személyeket, akik a lebonyolításban részt vesznek.

Nemzetközi zsűri a 2011. évi Kieler Wochén - mindenki önkéntes munkát végez
Ez utóbbi érvet sokszor halljuk a rendező szervezetek képviselőinek szájából is, amikor erőforrásokat tervezünk, vagy azt próbáljuk kitalálni, hogy a minőségi lebonyolításhoz konkrétan kiket lenne célszerű egy-egy csapatba meghívni. Kiváló hűbérláncok hozhatók létre így: „én fizetem, ezért én döntöm el, hogy ki jöjjön” – nemcsak érezzük, hanem időnként ki is mondják. És elérkezik a verseny, ahol ez a szellemiség folytatódik, és arra leszünk figyelmesek, hogy például a versenybírók sokszor már rég nem az elsődleges feladatukat végzik. Mert „ha én fizetem, akkor csinálja azt, amit feladatként adok neki”. Igaz, hogy így sérül a bizottságok függetlensége, és sokszor árnyék vetődik a tényleges feladatokra, de „úgyse volt óvás, nem is volt dolgotok” – hallottuk már elégszer.
A közreműködők közül néhányan persze továbbra is boldogak, mert az eseményen a közvetlen kiadásaik az étkezésre korlátozódnak, és így naponta párezer forint megmenthető. Annak ellenére, hogy tevékenyen csak pár hazai verseny lebonyolításában működtem közre idén, sok eseményt figyelemmel követtem, és a szezon végéhez közeledve sok kollégával beszélgettem. Egyetértünk abban, hogy a profi munkához, azaz ahhoz, hogy a versenyek idején túl elvárható legyen, hogy életvitelszerűen foglalkozzon mindenki a témával, sokkal nagyobb tényleges fizetésre lenne szükség, amit a költségvetések egyértelműen nem bírnak el. Ahhoz viszont szerintem túl sok kézzelfogható pénz pörög a rendszerben, hogy a fenti problémákat megoldjuk, és javítsunk a szakemberek megítélésén.

A szakemberek versenyzők általi elismerése és megbecsülése
Azért beszélek kézzelfogható pénzről, mert egy önkéntes munkán alapuló modell sem lenne feltétlenül olcsóbb, sőt. Az emberi ráfordítás, amit az MVSZ-nek és a rendező szervezeteknek hozzá kellene tennie, végeredményben sokkal nagyobb lesz. Ehhez viszont a rendező szervezetek részéről minden esemény esetében komoly szakértelemmel bíró előkészítő munkára van szükség és általánosságban meg kell érteni az önkéntes munkát vállaló emberek motivációját. A kiindulópont lehet a tenni akarás, a kíváncsiság, a tudásvágy, de végeredményben a cél közös: jól szeretnénk érezni magunkat miközben magas szintű szolgáltatást nyújtunk a vitorlázóknak.
Amikor az emberek önkéntes munkára áldozzák szabadidejüket, az a legfontosabb, hogy az elvégzett munka során és utána megbecsülve és jutalmazva érezzék magukat. A hivatásos munka, mint láttuk, az anyagi korlátok miatt nem lehetséges, ezért pénz helyett más valutára van szükség. Ezt nevezzük elismerésnek, a kemény munka elvégzését bizonyító teljesítmények, kihívásnak, és végül, de nem utolsósorban szórakozásnak, ami az egész eredménye. Hiszen olyan különböző hátterű emberekkel találkozhatunk és dolgozhatunk egy csapatban a közös sikerért, a vitorlázók megelégedéséért, akikkel hétköznapi körülmények között nem lenne lehetőségünk: orvosokkal, mérnökökkel, jogászokkal, üzletemberekkel, stb. Az együtt elvégzett kemény munka olyan környezetet eredményez, ami arra ösztönzi a csapat tagjait, hogy az egyéni és a csapat sikeréért a lehető legtöbbet tegyenek.

Hazai szinten is több törekvés volt a minél több önkéntes bevonására: Balaton Laser Worlds 2013
Fotó: Szántó Áron
A sikert csak jó vezetés, irányítás mellett lehet elérni. És tényleg vezetésre gondolok, nem utasítgatásra, vezénylésre. A jó vezető ebben a különleges környezetben nem arról ismerszik meg, hogy utasítgat, hanem koordinációjával segít mozgatni a csapat tagjait, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból a közös sikerért. Szükség esetén besegít a feladatokba, de folyamatosan tanít és mentorál, hogy idővel egyre önállóbbak legyenek a résztvevők és legközelebb netán más lehessen a vezető. A siker és az elismerés persze nem jön azonnal, ezért is írtam kemény munkáról és drága emberi tényezőkről. Több időre, több erőfeszítésre és ennél is több türelemre van szükség ahhoz, hogy vízfejű csapatok (amelyek tagjai csak vezetőjük jelenlétében, apró utasítások mentén működnek) helyett intelligenciával teli önkéntes csapatok épülhessenek. A sokat dolgozó vezető ezáltal képes a csapat tagjait úgy bevonni a munkába, hogy azok sajátjukénak fogják érezni a kihívást. Emlékezzünk csak arra, hogy valószínűleg senkinek nincs olyan ismerőse, aki egy bérelt autót valaha is lemosott volna, de cáfoljatok meg, ha mégis…

Rendezőcsapat az MVSZ 2016. évi Nagyhajós Országos Bajnokságán - itt még nem láttunk önkénteseket...
Fotó: Szabó Leo 
A rendező szervezetek, így itthon elsősorban az MVSZ feladata az lenne, hogy egyrészt kijelöljék a megfelelő stratégiai irányt a szemléletváltáshoz, másrészt pedig ezeket a jó vezetőket megtalálják. Nem feltétlen a legjobb versenyrendezőkre vagy versenybírókra gondolok, hanem azokra az emberekre, akiket ha hagynak dolgozni, képesek a csapatukban kohéziós erőt létrehozni, és a jó képességű szakembereket összefogni és fejlődésüket elősegíteni. A jó vezetőnek sohasem szabad megijedni attól, hogy ismeretlen csapatot kell összefognia. Ha mindig csak a bevált kollégákkal dolgoznánk együtt, a munkánknak nem lenne elegendő hozzáadott értéke. Azaz ha egy esemény után nem hagynánk ott tudást az adott rendező szervezetnél, hosszú távon nem lennénk képesek egyről a kettőre lépni. Pedig egyre többen látjuk, hogy egy lehetséges 2024-es hazai rendezésű olimpiára százas nagyságrendben lesz szükség jól képzett „sportágspecifikus önkéntesekre” – ahogy az olimpiai terminológia hívja őket.
Az ellenszél persze nem gyenge: Magyarországon szemmel láthatóan még nincs kialakult kultúrája az önkéntes munkának, és a vitorlásversenyek hazai lebonyolítási rendszere elég szövevényesen mélyre betonozott. Emellett a vitorlázó közösségben azzal a (szerintem) nemkívánatos jelenséggel is tisztában kell lennünk, hogy tipikusan nagyhajós csapatok borsos fizetésért „bérelnek fel” elsősorban a kishajózásból éppen kieső fiatalokat. Ez jelentős potenciális erőforrást szív el, nem beszélve az értékrendek torzulásáról és a sportunkban nagyon szűk réteg számára elérhető, valódi profi versenyzés degradálásáról. Nehéz ezekkel a tényezőkkel szembeszállni, de a versenyrendszer és a versenynaptár észszerű kialakításával és az egyéni motivációk gondos felkutatásával megszólítható lehetne a potenciális réteg. A versenyrendszerrel és a versenynaptárral kapcsolatos gondolataimról egy következő bejegyzésemben olvashattok.

2 megjegyzés:

  1. Szuper, hogy leírtad Bence. Ha vitaindító, akkor azért annyit hozzátennék, hogy az én szememben (2011 óta vagyok felelős a Pünkösdi és a Szüreti Regatta versenyekért, ez legalább 12 verseny) a jelenlegi napidíjak mellett a "fizetett" alkalmazottak piaci szemmel nézve igazából önkéntesek. A szállásukra, étkezésükre, utazásukra a többszörösét költjük, mint a napidíjukra.

    Fontos ugyanakkor az önkéntesség iránya más szempontból is. Ha fizetünk napidíjat vagy félnapidíjat azért, mert motorosban ülnek, bóját visznek, neveztetnek, irányítanak, eredményt számolnak emberek, akkor a belső igény az lesz, hogy minden mozdulatért fizessünk, legalább a fenti minimális összeget. Ez nagyon káros, hiszen ahogy leírtad, ezek a versenyek szeretetből épülnek. Ahogy én egyetlen Ft költségtérítés nélkül vezetek egy klubot, úgy ezt elvárhatom tagunktól egy nevezés vagy egy bíráskodás esetén is. A tapasztalat az, hogy nehéz önkéntest találni, de megfelelő vezetői munka mellett nem lehetetlen. Egyetértek abban, hogy ezen a téren a klubvezetőknek és a szövetségi vezetőknek sokkal keményebben kell odatenniük magukat.

    És még egy szó a vezetési stílusokról: engem megdöbbentett és elszomorított az a tapasztalatod, hogy egyes vezetők (klubvezetők, versenyrendezők) ezekkel a csepp összegeket is klientúraépítésre használják - ez egy az egyben társadalmunk anyagi és erkölcsi csődje.

    Máté

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Máté!

      Köszönöm a hozzászólásodat.

      A "piaci szemmel önkéntesek" megfogalmazás talán még kompaktabban mutatja be azt a jelenséget, hogy valójában tényleg csak napi párezer forint tud megmaradni a "napidíjakból". És pont ezért gondolom úgy, hogy más valuta felé kell tekinteni, mert ez így több kért okoz, mint hasznot.

      A klubtagok közreműködésével kapcsolatban: nyilván akkor tud segíteni egy önkéntes is egy verseny lebonyolításában, ha jól képzett. Szerencsés esetben úgy tudna alulról jól épülni ez a közösség, ha az egyesületekben működnének olyan programok, amikben ezeket a sporttársakat folyamatosan oktatják, a téli holtidőben a csapatokat összetartják, illetve gondoskodnak a versenyeken való foglalkoztatásukról és megbecsülésükről. Ha az egyesületek saját bázisukban képesek szakmailag megbízható versenyrendező csapatokat építeni, akkor válik majd sokkal könnyebbé egy-egy nagy esemény lebonyolítása, amikor klubok együttműködése szükséges. Mert bevonható egy egyesület a rendezésbe úgy, hogy egy adott pálya teljes vízi lebonyolításáért felelős tárgyi és emberi erőforrással együtt (ezen a modellen alapul egyébként a Kieler Woche is, ahol négy klub működik együtt). Ha pedig a klubok saját csapatai használják saját felszerelésüket versenyrendezésre, akkor a közreműködők remélhetőleg még inkább magukénak érzik a kihívást és a felelősséget, ami a lehető legerősebb kohéziót képes hozza létre.

      Ezekhez a programokhoz is szerencsés lenne, ha létezne szövetségi iránymutatás (hogy hogyan lehet ezeket sikeresen üzemeltetni), netán támogatás, ami elsősorban az oktatási tevékenységet segítené.

      Törlés