2017. március 16.

Ellentmondások szabályok között


A vitorlásversenyeken az óvási bizottságok fő feladatai a versenyzők közötti konfliktusok feloldása és a sportszerű verseny garantálása. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szabályok olyan környezetet teremtsenek, amely minden résztvevő számára egyenlő feltételeket biztosít. Az eltérő komplexitású eseményeket a versenyszabályok mellett különböző bonyolultságú szabályokkal bonyolítják le. Sajnos a legalaposabb előkészítő munka mellett is előfordul, hogy ellentmondás marad az eseményt irányító szabályok között, ezek feloldásában nyújt segítséget a 63.7 szabály.
A 2017. január 1-jén hatályba lépett versenyszabályok egyik aprónak tűnő, de jelentős változása, hogy a korábbi 63.7 szabály által lefedett terjedelem megnövekedett. Az előző kiadásokban a szabály csak a versenykiírás és a versenyutasítás szabályai közötti ellentmondások feloldásában nyújtott segítséget, és ezeket is csak akkor kellett feloldania egy óvási bizottságnak, amikor ez ahhoz volt szükséges, hogy döntést tudott volna hozni egy óvásban vagy egy orvoslati kérelemben. Az módosított szabály ennél többet tud...
63.7 Ellentmondások szabályok között
Ha két vagy több szabály között ellentmondás van, azt azelőtt kell feloldani, mielőtt az óvási bizottság meghozna egy döntést, és a bizottságnak azt a szabályt kell alkalmaznia, amelyik az összes érintett hajó számára a legméltányosabb eredményt adja. A 63.7 szabály csak akkor alkalmazható, ha az ellentmondás a versenykiírás, a versenyutasítás, vagy az eseményt irányító bármely más, a szabály meghatározásának (g) pontja szerinti dokumentumban van.
A rendező szervezet vagy a versenyrendezőség gyakran fordul az óvási bizottsághoz, hogy segítsen egy szabály értelmezésében vagy egy ellentmondás feloldásában. Sőt, amikor egy nemzetközi versenybíróság látja el az óvási bizottsági feladatokat, akkor az N2.3 szabály egyértelműen előírja, hogy a testületnek azokban esetekben is döntenie kell, amelyeket a rendező szervezet vagy a versenyrendezőség számukra átadott. Logikusnak tűnik tehát, hogy a módosított szabály így terjessze ki alkalmazhatóságát a hétköznapi óvási bizottságokra is. Ugyanis amikor egy hozzá intézett kérdést kell megválaszolnia, ahhoz is döntést kell hoznia, viszont ehhez nem kell egy óvást vagy egy orvoslati kérelmet megoldania.
Érdemes megjegyezni, hogy az új szabály nem terjed ki az "esemény felett" álló szabályokra, így például nem teszi lehetővé a versenyszabályok, a World Sailing rendelkezések, a nemzeti előírások és az osztályszabályok közötti ellentmondások feloldását. Ezek értelmezését és módosítását ugyanis más eljárások szabályozzák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése